Kérjetek, és adatik néktek!

Dr. Helen Roseveare orvost egy éjjel szüléshez hívták. Bár a nővérekkel együtt mindent megtett, amit csak tudott, az anya meghalt. Pici koraszülöttet és egy kétéves leánykát hagyott hátra. A kongói eldugott kis kórház misszió orvosát a tehetetlenség keserű érzése szorongatta.
– Ha azt akarjuk, hogy a gyermek életben maradjon- fordult a szülésznőkhöz,- egyenletes hőmérsékletet kell biztosítanunk számára.
De hát nem volt inkubátor, nem volt elektromosság! Az egyik nővér kerített valami dobozt, s a csecsemőt vattába bugyolálva beletette. A másik elsietett egy meleg vizes gumitömlőért. A harmadik pedig fűteni kezdett.
– Végtelenül sajnálom, doktor- jelentette a gyógyeszközökért felelős nővér-, megforrósítottam a vizet, és amikor beleöntöttem, a tömlő szétrepedt. Pedig ez volt az utolsó melegvizes gumitömlőnk.
Gyógyszertár nem volt, ahol másikat vehettek volna, így az orvos kiadta az utasítást: „Nincs más megoldás, helyezzétek el a csecsemőt a tűz közelébe.”
Másnap délben Dr. Roseveare szokása szerint maga köré gyűjtötte az árva gyerekeket, hogy együtt imádkozzanak. Felsorolta a különböző imatémákat, és beszámolt a kis koraszülöttről is, hogy milyen erőfeszítésekre van szükség az életben tartásához. Megemlítette a melegvizes tömlőt, és elmondta mennyire sír a kétéves testvérke.
Imádkozás közben egy Mammy nevű tízéves kislány az Úr elé vitte a hallottakat azzal az egyszerű őszinteséggel, ahogy az afrikai gyerekek szokták: „Istenem, kérlek, küldj nekünk egy gumitömlőt -, de holnap nem jó, mert addigra a kisbaba meghal. Kérlek, küld ma délután.” Majd hozzátette: „De Istenem, nem küldenél akkor már egy babát is annak a síró kislánynak? Úgy talán megérti, hogy még most is szereted őt.” Mondhatott ilyen imára őszintén áment a misszionáriusnő? Az igazat megvallva nem nagyon hitte, hogy az Isten ezt a kérést meghallgatja. Abban természetesen nem kételkedett, hogy az Úr mindent megtehet. Valóban lehetséges, hogy az Isten ezzel az üggyel is foglalkozik?
A három év alatt, mióta itt él – töprengett Helen -, egyszer sem kapott csomagot. Ilyesmi ide nem érkezik. Levél még csak jön hébe-hóba, ha akad olyan, aki egyenesen errefelé utazik és elhozza. No de tegyük fel, hogy valaki otthonról Nagy-Britanniából csomagot küldene – kinek jutna eszébe melegvizes tömlőt tenni bele? Hiszen itt forró az éghajlat!
„Aztán körülbelül a délután közepén – mesélte a misszionáriusnő – amikor éppen az ápolónők iskolájában tanítottam, valaki ezzel az értesítéssel állított be: „Doktornő, egy autó áll a háza előtt.”
Hazaszaladtam, de mire odaértem, az autó eltűnt. A verandán azonban egy dobozt találtam, amit Angliából küldtek. A könnyeimmel küszködtem. Úgy éreztem, egyedül képtelen vagyok felbontani. Hívattam tehát az árva gyerekeket, és együtt nyitottuk ki. Legfelül egy csomó ruha volt, élénk színűek, amit a gyermekek annyira kedvelnek. Tágra nyílt szemmel lesték, amint az egyik darabot a másik után szedtem ki. Közben egyre imádkoztam: „Ó, Uram, csak jusson belőle mindegyiknek! Aztán néhány kötött fásli következett a leprások részére, ami a társaságot nem nagyon érdekelte. Majd egy nagydarab szappan került elő, de ez még kisebb lelkesedést aratott. A szemük azonban újra felcsillant, amikor gyümölcskeverékkel teli, csinos kis csomagra bukkantam. Lesz belőle egy rakás sütemény hétvégére! Utána pedig kiemeltem egy teljesen új meleg vizes gumitömlőt. Elsírtam magam.
Nammy egészen elöl állt a gyerekek között. Odafurakodott a dobozhoz. „ Ha Isten megküldte a palackot, el kellett küldenie a babát is! – mondta izgatottan. Mindkét kezével belekotort a csomagba, és előhúzta a babát. Felnézett Dr. Rosevearere és azt kérdezte: „Ugye, mami, elmehetek a kislányhoz, hogy megtudja: Jézus szereti őt?”
A csomag öt hónapig volt úton. Ez minden képzeletet felülmúl! Öt hónappal korábban Isten szívére helyezte egy angliai vasárnapi iskolai csoportnak, hogy csomagot küldjön a missziói területre. Valamelyik tanítónak azt az ötletet adta, hogy tegyenek bele egy melegítő tömlőt is, noha a csomag rendeltetési helye az Egyenlítő környéke volt. Az Úr szólított meg egy gyermeket a messzi Angliában, hogy adja oda a babáját egy anyátlan afrikai kislánynak.
Igen – Isten elindította válaszát egy imára, mielőtt azt egy gyermek elmondta volna.(Ézsaiás 65,24).

Élet és Világosság 97/6